Nyomtatás PDF

Asztma megelőzése és kezelés

 

Az asztmás rosszullétek megelőzhetők a kiváltó tényező meghatározásával és elkerülésével. A terhelés által előidézett asztma előzetes gyógyszerbevétellel gyakran kivédhető.

A gyógyszeres kezelés a legtöbb asztmás számára viszonylag normális életvitelt tesz lehetővé. Az asztmás roham fellépésekor alkalmazott kezelés különbözik a folyamatos kezeléstől, amelyet a megelőzés érdekében használnak.

Béta-adrenerg receptor agonisták (serkentők) a hirtelen fellépő asztmás rosszullét megszüntetésének, valamint a terhelés okozta asztma megelőzésének leghatásosabb gyógyszerei. Ezek a hörgtágítók a béta-adrenerg receptorok izgatásával tágítják a légutakat. Azok a hörgtágítók, melyek minden béta-adrenerg receptoron hatnak - mint például az adrenalin - mellékhatásként gyorsult szívverést, nyugtalanságot, fejfájást és izomremegést okozhatnak. Az elsősorban a tüdősejtekben található béta2-adrenerg receptoron ható hörgtágítók más szervekre kevés hatással vannak. Ezek a hörgtágítók - például az albuterol - kevesebb mellékhatást okoznak, mint azok, amelyek az összes béta-receptoron hatnak.

A legtöbb hörgtágító perceken belül hat, de a hatás csak 4-6 órán át tart. Újabb, tartósabb hatású hörgtágítók is hozzáférhetőek, de mivel ezek nem azonnal hatnak, inkább megelőzésre, mintsem az akut rosszullétek kezelésére használatosak. A hörgtágítók adagolhatók szájon keresztül, injekcióban vagy inhalálva, és nagyon hatásosak. Az inhalációval a gyógyszer közvetlenül a légutakba kerül, ezért gyorsan hat, de a gyógyszer nem mindig éri el a súlyosan elzáródott légutakat. A szájon keresztül vagy injekcióban adott gyógyszerek elérik ezeket a területeket, de nagyobb valószínűséggel alakulnak ki a mellékhatások, és lassabban hatnak.

Ha az asztmás beteg béta-adrenerg receptor agonisták iránti igénye nagyobb, mint a javasolt adag, a beteget azonnal orvosi megfigyelés alá kell vonni. Ezeknek a gyógyszereknek a túladagolása nagyon veszélyes. Ha folyamatos használatuk szükséges, az súlyos hörgőgörcs jele, amely légzési elégtelenség és halál kialakulásához vezethet.

A teofillin szintén tágítja a hörgőket. Általában szájon keresztül alkalmazzák, de sok formában van forgalomban a rövid hatású tablettáktól és szirupoktól a hosszú hatású, lassan oldódó kapszulákig és tablettákig. Súlyos asztmás rohamban vénásan is adható.

A vér teofillin szintje laboratóriumban mérhető, és gondosan ellenőrizendő, mert a túl kevés gyógyszer hatástalan, a túl sok pedig életveszélyes ritmuszavarokat vagy görcsöket okozhat. A teofillin első használatakor az asztmás beteg enyhe hányingert, idegességet érezhet. Rendszerint mindkét mellékhatás megszűnik, ahogy a szervezet hozzászokik a gyógyszerhez. Nagyobb adagok használatakor gyakran jelentkezik szapora szívverés és szívdobogás-érzés. Előfordulhat még alvászavar, idegesség, hányás és görcs is.

A kortikoszteroidok gátolják a szervezet gyulladásos reakcióját, és különlegesen hatásosak az asztma tüneteinek csökkentésében. Hosszú időn keresztül alkalmazva, a kortikoszteroidok fokozatosan csökkentik az asztmás rohamok fellépésének valószínűségét, ugyanis mérséklik a légutak érzékenységét számos provokáló tényezővel szemben.

A kortikoszteroidok szájon át vagy injekcióban való tartós alkalmazása azonban a sebgyógyulás elhúzódását, a gyermekek növekedésbeli elmaradását, a csontok kalciumvesztését, gyomorvérzést, korai szürkehályog képződést, emelkedett vércukorszintet, éhségérzést, súlynövekedést és mentális problémákat okozhat. A kortikoszteroidok 1-2 hétig adhatók szájon át vagy injekcióban a súlyos asztmás roham kezelésére. Hosszú távú használatra általában inhalációs kortikoszteroidokat javasolnak, mert az inhalációs adagolás során 50-szer több gyógyszer jut a tüdőbe, mint a szervezet egyéb részeibe. Kortikoszteroidok szájon át csak akkor adhatók tartósan, ha egyéb gyógyszeres kezeléssel a beteg nem tartható tünetmentesen.

A kromolin és a nedokromil gátolja a gyulladásban résztvevő anyagok felszabadulását a hízósejtekből, és csökkentik a légutak összehúzódási hajlamát. E szerek a rosszullétek megelőzésére, és nem a gyógyításukra használhatók. Különösen asztmás gyermekeknél és terhelésre jelentkező rohamokban hatásosak. A kromolin és a nedokromil nagyon biztonságos, de viszonylag drága, és rendszeresen kell szedni még akkor is, ha a beteg tünetmentes.

Az antikolinerg gyógyszerek - mint az atropin és ipratrópium bromid - felfüggesztik az acetilkolin hatását, mely simaizom-összehúzódást és váladékképződést idéz elő a légutakban. E gyógyszerek tovább tágítják a légutakat az előzőleg béta2-adrenerg receptor agonistát kapott betegekben. Az asztma kezelésében azonban csak mérsékelten hatékonyak.


Forrás: MSD Orvosi kézikönyv a családban    Merck