Nyomtatás PDF

Kihűlés

kihűlés

A kihűlés kórosan alacsony testhőmérsékletet jelent. A kihűlés veszélyének leginkább a fiatal gyermekek és az öregek vannak kitéve. Különösen igaz ez azokra az egyedül élő idős emberekre, akik órákat vagy akár napokat töltenek egy hideg szobában, lassan zavarttá és magatehetetlenné válva. A kihűlt idős emberek fele még a megtalálásuk előtt vagy röviddel azután meghal. Mindemellett a fiatal, erős és egészséges embereknél is előfordulhat.

Okok

Kihűlés akkor alakul ki, ha a szervezet gyorsabban veszíti a hőt, mint ahogy azt a táplálék égetésével pótolni tudja. A hideg levegő - általában a szél - konvekcióval, vagyis légáramlással von el hőt a szervezettől. Hideg kövön vagy fémlapon ülve a melegebb testből hő vezetődik el a hidegebb részek felé. Ugyanez a helyzet, ha valakinek nedves a ruhája. A fedetlen bőr - különösen a fejen - sugárzással és a veríték párolgása során veszít hőt.

Hideg vízbe kerülve gyakran következik be kihűlés, ez annál gyorsabban alakul ki, minél alacsonyabb a víz hőmérséklete. Ha valaki sokáig vízben van, akkor lehet ugyan, hogy nem érzi túl hidegnek, de mégis hőt veszít. Ilyen esetben gyakran figyelmen kívül hagyják a kihűlés kezdeti jeleit. Fontos ismerni a hideg víz veszélyeit, mivel jeges vízben akár már pár perc alatt zavartság alakul ki, de ez egy idő után még elfogadható vízhőmérséklet mellett is bekövetkezik.

Tünetek

A kihűlés lassan, fokozatosan alakul ki, így kezdetben sem az áldozat, sem a környezete nem figyel fel rá. A mozdulatok lassúvá és esetlenné válnak, majd megnyúlik a reakcióidő és a tudat elhomályosul, romlik az ítélőképesség, valamint hallucinációk is előfordulnak. A kihűlés áldozata eleshet, elbarangolhat vagy előfordul, hogy egyszerűen lefekszik pihenni, és gyakran így éri a halál. Ha az áldozat vízben van, akkor a halál oka fulladás.

Kezelés

Korai stádiumban elég, ha száraz, meleg ruhát adnak a kihűlt emberre, és nem túl forró italt itatnak vele, de az is megfelelő, ha társával egy hálózsákba bújik. Ha az áldozat eszméletlen, a további hőveszteséget megelőzendő száraz, meleg takaróval kell betakarni, és ha lehet, akkor a mihamarabbi kórházba szállításig meleg helyre kell vinni. Gyakori, hogy a pulzus nem tapintható és a szívhangok sem hallhatók. Ilyenkor nagyon óvatosan kell bánni a beteggel, mert egy hirtelen rázkódás hatására akár halálos szívritmuszavar is felléphet. Ez az oka annak, hogy nem javasolt kórházon kívül újraélesztést végezni, kivéve, ha hideg vízben talált, eszméletlen áldozatról van szó. Mivel a kihűlt, eszméletlen betegek könnyen meghalhatnak, csak kórházban, állandó megfigyelés mellett szabad őket kezelni, így van esélyük a túlélésre. Egy kihűlt ember csak akkor tekinthető halottnak, ha a felmelegítést követően sincsenek életjelei.


Forrás: MSD Orvosi kézikönyv a családban    Merck