Nyomtatás PDF

Szülés utáni fertőzések

szülés utáni fertőzés, láz

Az orvosnak szülés utáni fertőzésre kell gondolnia, ha az anya hőmérséklete a szülést követő 24 óra után 6 órás különbséggel mérve legalább kétszer 38 °C fölött volt, és ennek más, nyilvánvaló oka (például bronchitis) nem áll fenn. A szülést követő 12 órában is lehet infekció jele a 38 °C feletti láz, ez azonban általában nincs így. A szüléssel közvetlen kapcsolatos fertőzések a méhből, a méh körüli területekből, vagy a hüvelyből indulnak ki. Vesefertőzés is előfordulhat. A láz egyéb okai, mint például a vérrög a lábban, vagy emlőgyulladás, rendszerint 4 vagy több nappal a szülés után jelentkeznek.

A szülés utáni fertőzések rendszerint a méhből indulnak ki. A fertőzött petezsák (a burok, amely a magzatot és az azt körülvevő folyadékot tartalmazza), és a szülés alatti láz okozhat fertőzést a méh belső nyálkahártyájában (endometritis), a méhizomban (myometritis), vagy a méhet körülvevő területeken (parametritis).

Okok és tünetek

Bizonyos körülmények között az egészséges hüvelyben élő baktériumok fertőzést okozhatnak a szülés után. Ezek a körülmények, amelyek fogékonnyá teszik az anya szervezetét a fertőzésekkel szemben: a vérszegénység, a preeklampszia (terhesség alatti magas vérnyomás, fehérje a vizeletben és ödéma), ismételt hüvelyi vizsgálatok, több mint 6 óra eltelte a burokrepedés és a szülés között, elhúzódó szülés, császármetszés, a méhlepény részeinek visszamaradása a méhben vagy jelentős szülés utáni vérzés (postpartum hemorrágia).

Hidegrázás, fejfájás, gyengeségérzés és étvágytalanság gyakori. Rendszerint sápadtság, szapora pulzus és emelkedett fehérvérsejtszám észlelhető. A méh duzzadt, érzékeny és puha. A gyermekágyi folyás, mely változó mennyiségű lehet, rendszerint bűzös. Amikor a méhet körülvevő szövetek is érintettek, a fájdalom és a láz kifejezettebb; a duzzadt kötőszövet mereven tartja a helyén a megnagyobbodott, érzékeny méhet.

Szövődményként jelentkezhet a hashártya gyulladása (peritonitisz), vérrög a kismedencei vénákban (kismedencei tromboflebitisz), amely a vérrög tüdőbe jutásának a veszélyével jár (tüdőembólia). A mérgező anyagok (toxinok), melyeket a kórokozó baktériumok termelnek, magas szintet érhetnek el a vérben (endotoxémia), ami toxikus sokkhoz vezethet - a vérnyomás drámai esésével és a szapora pulzussal járó, az életet veszélyeztető állapot. A toxikus sokk súlyos vesekárosodást, és akár halált is okozhat.

Kórisme és kezelés

A fertőzés diagnosztizálásához az orvos megvizsgálja a tüdőt és a méhet, mintát küld a laborba a vizeletből és a méhváladékból baktériumtenyésztésre.

Az orvos igyekszik megelőzni vagy gyógyítani azokat az elváltozásokat, amelyek fertőzést okozhatnak. A hüvelyi szülés ritkán okoz fertőzést. Ha az anyánál fertőzés lép fel, rendszerint intravénás antibiotikumot adnak, amíg 48 órán át láztalan nem lesz.

A vese fertőzése

A vese fertőzése is (pyelonephritis) jelentkezhet a szülés után, amit a hólyagból feljutó baktériumok okoznak. Néha a katéter okozza, amit a vajúdás alatt, illetve a szülés után a vizelet elvezetésére helyeznek fel. Már a terhesség alatt jelentkezhet tünet nélküli baktérium-vizelés formájában. A megjelenő tünet lehet magas láz, deréktáji- vagy oldalfájdalom, gyengeségérzés, székrekedés és rendszerint fájdalmas vizelés.

Az anya intravénásan kap antibiotikumot, amíg 48 órán át láztalan nem lesz. Vizeletmintából baktériumot tenyésztenek, és antibiotikumot váltanak, ha a baktérium nem érzékeny a megkezdett szerre. Az anya még 2 hétig szedi szájon át az antibiotikumot, miután elhagyta a kórházat. Bőséges ivással a normális vesefunkció fenntartható. Újabb vizeletvizsgálat szükséges 6-8 héttel a szülés után, hogy nem maradt-e baktériumürítés

Egyéb szülés utáni fertőzések

A szülés után 4-10 nappal jelentkező láz a lábban lévő vérrög kialakulását jelezheti (véna saféna tromboflebitisze), amit melegítéssel, fáslizással és a láb felpolcolásával lehet gyógyítani. Alvadásgátlóra is szükség lehet. Nyugvó tuberkulózis is aktiválódhat a szülés után; ezt antibiotikummal gyógyítjuk.

A szülés után 10 napon túl fellépő lázat általában az emlő fertőzése okozza (masztitisz), habár a hólyag gyulladása (cisztitisz) is gyakori. A hólyag és az emlő fertőzéseit antibiotikummal gyógyítjuk. Annak az anyának, akinek emlőgyulladása van, folytatnia kell a szoptatást, mert ez csökkenti az emlőtályog kialakulásának a kockázatát. Az emlőtályog ritka; antibiotikumot kell adni és általában sebészi beavatkozás is szükséges (cső behelyezése, drenálás).


Forrás: MSD Orvosi kézikönyv a családban    Merck